Nem kell meggyőzni egymást. Megérteni igen.

Nekem Trianon: A fa közepe

2020/02/17 – Közös Halmaz


A trianoni békeszerződés 1920. június 4-ei aláírásának idén nyáron lesz a 100. évfordulója.

Facebook-oldalunkon és honlapunkon tematikus sorozatot indítunk, amelyben hetente osztjuk meg a Közös Halmaz önkénteseinek Trianonnal kapcsolatos érzéseit. Várjuk a Ti megéléseiteket is!

Meggyőzni nem kell egymást. Megérteni igen.

Sujtó Attila megélése:

„Kisiskolásként a nyári szünidőt nagyszüleimnél töltöttem egy kis faluban. Már akkor is érdeklődtem a történelem iránt, ezért szerettem hallgatni az idősek történeteit, nézegetni a fekete-fehér képeket, később pedig igyekeztem utánaolvasni a falu történetének is.

Emlékszem, az egyik első legfontosabb kérdésem, amit igyekeztem minden tudományos alaposságommal körüljárni, hogy mi a falu nevének eredete. A szótárak és lexikonok nem adtak kielégítő választ, az internet akkoriban még nem volt a zsebben, így nagyszüleimet és a falubelieket kérdezgettem. Az egybehangzó válaszuk egyszerre volt megnyugtató és mégis nyugtalanító. Megtudtam tőlük, hogy a falu neve kis kezdőbetűvel írva a fák törzsének legbelső rétege, a fa „közepe”, „szíve”. Ebből számomra egyértelmű volt a hasonlat és egyúttal a név eredete is, ez a falu Magyarország közepe!

A nyugtalanító rész ezután jött, mert hogy lehet az az ország közepe, ahonnan „csak visszafordulni lehet”?! Kezdetleges földrajzi ismereteim is megerősítették kételyeimet, és minden aktuális Magyarország-térkép szerint is a falunál keletebbre már egy másik ország van. Sokáig nem hagyott nyugodni ez az ellentmondás.

Már középiskolás voltam, amikor egy történelemóra előtt lapozgattam az atlaszomat, és megálltam egy XIX. századi Magyarország térképnél. Bogarásztam a vasútvonalakat, ásványkincseket, vármegyehatárokat, amikor belém hasított a felismerés. Megkerestem a falut, ráböktem és képzeletben koncentrikus köröket rajzoltam köré: mint a fa belseje... A falu tényleg az ország közepe. Volt.

A trianoni döntés előtt egy sok szempontból is központi helyen lévő falu, amely otthont adott két magyar miniszterelnöknek, és ahol a XIX. század egyik legünnepeltebb költőfejedelme is szívesen tartózkodott. És mi lett vele utána? Egy falu, ahonnan csak visszafordulni lehet.”

(A kép a Fortepan fotójából készült, adományozó: Lőrinczi Ákos)


Támogass minket! – rendszeres támogatás

Havi rendszeres támogatás esetén az alábbi összegekkel tudsz minket segíteni. Az összeg kiválasztása után átirányítunk a PayPal felületére, pár kattintás, és kész is vagy.

Támogass minket! – egyszeri támogatás

Egyszeri támogatás esetén Te határozod meg, pontosan mennyivel kívánsz hozzájárulni céljaink eléréséhez. (Használhatod a PayPal rendszerét vagy saját bankkártyádat is.)

  Vissza a főoldalra