Bemutatjuk az „1945 – A Mi Történetünk” című pályázat helyezett és különdíjas pályaműveit!
Facebook-oldalunkon rövidebb részleteket olvashattok, a teljes szövegeket itt, a honlapunkon tesszük közzé (ahol hamarosan mind az 55 pályamű elérhető lesz).
Először a három pályázati kategória helyezettjeinek munkáit ismertetjük.
A II. kategória a „Családunk naplójából” nevet viselte, ahol naplóbejegyzésben megfogalmazott családtörténeteket vártunk. A kategória harmadik helyezettje Kovács András lett, ezúton is gratulálunk!
Részletek Sumicz Anna naplójából (1944-45)
szept. 24.
Minden nap egyre több német katona az országúton. Nagy gépekkel dübörögnek át, néha még este is jönnek.
[…]
okt. 10.
Eddig csak német katonák jöttek főleg, de a Budai Kati azt mondta, hogy már magyarok is jönnek. Édesanya is mondta, hogy menekültek jöttek az Alföldről. Kocsikkal hajtanak el a falu mellett, sokan itt is megszállnak egy éjszakára.
okt. 14.
Tegnap felrobbantottak egy vonatot itt Előszálláson. Három ember meghalt, Virág Jóska mondta nekem. A Budai Kati meg azt mondta, hogy repülőgép bombázta le a vonatot. Mostanában repülőgépek is egyre gyakrabban vannak, minden nap szirénáznak Földváron is.
okt. 21.
Egy nagy csapat fiatal levente érkezett az uradalomba a napokban. Több százan vannak elszállásolva a kastélyban. Ők is a front elől menekültek, most itt ragadtak, mert tovább már nem akarnak menni. Hogy miért, azt én nem tudom.
okt. 28.
Gyűjtöttük a lencseszárat a húgommal, apám elvitt kocsival ki a határba. Senkit nem lehetett látni, Földváron szólt a sziréna. Öt perc múlva már zúgtak a repülők, hozzánk közel repültek. Talán láttak is minket! Akkor már kupacokra gyűjtöttük össze a lencsét, úgyhogy belebújtunk a lencsekupacba a Katóval, mert nagyon féltünk.
nov. 14.
Azt mondják, hogy már jön a front ide. Akinek kis élelme van, búzája, lisztje, zsírja, az elrakja. Disznókat is vágnak, amíg lehet, hogy ne tereljék el őket.
[…]
dec. 3.
Dávid Kati mondta, hogy kétszer-háromszor kiment az útig, de már nem mert kimenni, mert lőttek az úton. A Kisrét hegytetején voltak a Gallaiék, látták, hogy jönnek már az oroszok. Remegnek az ablaktáblák a dübörgéstől.
dec. 7.
Vasárnap este szegény édesanya meghalt!...
El kellett bújnunk a búvóhelyre, azért nem tudtam írni.
Bejöttek az oroszok! Az istállónál van egy disznóól, és a földbe be van vájva egy tároló, amiben a baromfinak a répalevelet meg a salátát tartjuk. Oldalt beásott apánk, először oda bújtunk be a Katóval.
Nem tudom, meddig voltunk ott, talán pár óráig. Aztán apánk hangos sírását hallottuk. Kiabált, úgy jött, hogy leányok, meghalt az anyátok!
Még sose voltam ilyen rosszul, mint most. Remeg most is a kezem. Katóval azóta is sírunk. Egy orosz lőtte le anyámat, mert fényt látott az ablakban és belőtt a konyhába. Az találta el.
Apám átment a Ferencziékhez, miután anyám meghalt. Féltünk a lövöldözéstől, dörögtek az ágyúk. Mi el voltunk bújva. A Ferencziéknél is 11-en voltak a konyhába, ott is belőttek az ablakon.
dec. 15.
Most megint haza tudtunk jönni rövid időre. Édesanyát múlt héten temették, de nem tudtunk elmenni. Egyedül édesapa volt. Szegény édesapa utána egész este sírt.
Tegnapelőtt öregapámékhoz mentünk át, ott volt egy pince, ott bújtunk meg éjjelre. Én annyira rosszul voltam, hogy reggelre teljesen megmerevedtek a kezeim a hidegben. Apám befogta a lovat, elvittek a doktorhoz. Ott a földvári rendelő is tele volt oroszokkal. Dobó doktor adott valami tablettát, nem emlékszem, mit.
Az út mellett végig ott voltak a halott katonák, halott lovak, roncsok.
dec. 22.
A Ferenczi Lajos itt van apámmal, hogy ne egyedül legyen. A ruszkik mindenhol nőket keresnek. Mindig kint áll Lajos az úton, hogy honnan jönnek, mindig beszól, hogy gyorsan elmenjünk, ha lát egy oroszt jönni.
Múlt vasárnap marhacombot hoztak, hogy megfőzzük levesnek. Egyszer szólt a Lajos, hogy leányok, tűnjetek el, mert öt orosz jön a Bárányhegy felől. Előre megvolt a disznóól padlásán a hely, kukoricaszárral, rossz kabátokkal meg rongyokkal kitömve. Oda bebújtunk.
Három orosz jött be, Lajos azt mesélte. Villanylámpával átjöttek az istállóba, körbenéztek. A Buksit majdnem agyoncsapták, mert annyira ugatott rájuk. Ott voltunk a padláson, nagyon félelmetes volt. Még oda is bejöttek, benéztek. Ha felvilágítanak, megláttak volna minket.
Egy jó darabig még hallottuk, hogy beszélgetnek, de nem jöttek fel végül. Meg se mertünk moccanni. Mikor már nagyon fáztunk, féltünk és nem hallottunk más hangot, akkor lemásztunk hátul a sötétbe, aztán átmentünk a búvóhelyünkre a szőlőhegybe. Mindenhonnan a lövöldözés hallatszott, de távolabbról. Nádból volt csinálva vécé, ott voltunk egy darabig. Ott is fáztunk. Szegény édesanyára gondoltam és sírtam. Kató szólt, hogy legyek csendesebb, de ő is könnyezett.
A Budai leányok meg lent voltak náluk a pincében. Amikor már nem hallottunk semmit, a pincenyílásba bekiáltottunk, hogy leányok, engedjetek be! Nem tudtak, mert az anyjuk zárta az ajtót kívülről, meg oda van rakva az eke a bejárathoz, hogy ne látszódjanak.
Odamentünk a hátsó szoba ablakához, bekopogtunk. Kijött a Rozi néni, azt mondta, hogy nem tudnak beengedni, mert éppen ott vannak az oroszok náluk. A kamrába bújtunk be. Amikor világosodni kezdett, kijött az öreg Budai és beengedett a pincébe a leányokhoz. Ott is csak rongyok voltak. Egyikünk a répa tetején, másik a krumpli tetején aludt. Négyen voltunk ott lent.
Volt mikor két napig se jöttek le, akkor a krumplit ettük meg a répát. Budaiék se mertek lejönni, mert akkor rájöttek volna a ruszkik, hogy itt vagyunk. Majdnem minden nap láttuk, hogy egy vagy két ruszki jön. Most mertünk csak hazajönni egy hét után.
dec. 25.
Karácsony napja van. El akartunk menni a szentmisére a templomba, de apám nem engedett minket. Tegnap a Budai leányokhoz mentünk át, adtak nekünk diós süteményt meg egy-egy szaloncukrot. Az Isten se tudja, honnét szerezték, de nem akarták megmondani.
Szegény édesanyám szóba került, megint sírtunk Katóval.
1945. jan. 1.
Új év van, 1945-ös év. Úgy remélem, hogy ennek az egész háborúnak már vége lesz valamikor. Négy éve kezdődött a háború, de minden nap egyre rosszabb.
jan. 20.
Tegnap megint német páncélosautók jöttek. Csak nem újrakezdődik ez az egész?
[…]
márc. 24.
Este, mikor már lecsöndesedett minden, kenyeret akartam sütni. Liszt van még a front előttről. Egy ruszki jött be, későn vettük észre. Kézzel-lábbal elmagyarázta, mert mi oroszul nem tudunk, hogy Péter a neve és tanító. Katóval is mutogattak ilyen módon, a Péter vacsorát kért magának. Adtunk neki abból, amit mi ettünk. Rendes volt, nem árult el minket.
Függelék
A napló a képzelet szüleménye. Virág Józsefné (szül. Sumicz Anna, 1924-2018) a valóságban nem írt naplót, ugyanakkor szakácskönyvei és receptgyűjteményei közül több is fennmaradt; mandulás süteménye a mai napig a családi ebédek része.
Édesapám keresztanyja volt, majdnem egész életében Előszálláson élt. A hatosztályos elemit kitűnő eredménnyel végezte a helyi iskolában.
A második világháború magyarországi frontjának elvonulásakor húszéves volt. Elbújtak a bevonuló orosz katonák elől húgával (az én nagyanyámmal, Sumicz Katalinnal). Édesanyja a hadiesemények során halt meg, valószínűleg egy eltévedt golyó találhatta el őt.
Húgával együtt megmenekülésüket nem kis részben köszönheti édesapjának, Sumicz Jánosnak és a Budai családnak. A bujdosás során többször is kerültek olyan helyzetekbe, ahol hajszálon múlt a sorsuk.
A háború után férjhez ment. Férje, Virág József (1922-1978) postamester volt, egy ideig az ötvenes években Mezőfalván éltek, majd az új előszállási posta megnyitásakor hazajöttek. Gyermekük nem született.
Férje halála után, 1978-tól egyedül élt, a falu központjától meglehetősen távol, a család viselte gondját. Utolsó éveit szüleim házában töltötte. 2018-ban hunyt el.
A „napló” elkészítéséhez, a dátumokhoz segítségemre volt Hagyó-Kovács Gyula előszállási jószágkormányzó visszaemlékezése, valamint Farkas Gábor Előszállás című munkája. Emellett az előszállási halotti anyakönyv 1944-45-ös bejegyzéseire támaszkodtam még.
A legnagyobb segítségem pedig egy személyes interjú volt, amit a „naplóíróval” készítettem még 2013-ban.
A Közös Halmaz Alapítvány és a Független Médiaközpont a második világháborúról és az 1945-ös évről szóló családtörténeti visszaemlékezések három kategóriájában írt ki pályázatot 14 és 35 év közöttieknek. A projektet az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége támogatta. A projekt részletei, a díjazottak listája és a díjató rendezvény itt elérhető.
