Bemutatjuk az „1945 – A Mi Történetünk” című pályázat helyezett és különdíjas pályaműveit!
Facebook-oldalunkon rövidebb részleteket olvashattok, a teljes szövegeket itt, a honlapunkon tesszük közzé (ahol már mind az 55 pályamű elérhető).
Először a három pályázati kategória helyezettjeinek munkáit ismertetjük.
A III. kategória a „Családunk a világháborúban” nevet viselte, ahol szakirodalmi alátámasztással megírt családtörténeti munkákat vártunk. A kategória harmadik helyezettje Alkay Bulcsú lett, ezúton is gratulálunk!
„A háború alatt a Csepeli Weiss Manfréd Repülőgépgyárban dolgozott titkárnőként. Az amerikaiak első bombázása előtt pár nappal, egy gép röpcédulákat szórt a gyár területe felett, amelyet a nyilasok azonnal összeszedettek. A cetlin az állt, hogy napra pontosan megadták az első bombatámadás időpontját, s kérték, hogy aznap ne vegyék fel a munkát. A nyilasok csak ijesztgetésnek vélték e röpcédulákat, s mindenkit munkára serkentettek. Dédanyám már el is felejtette a ledobott cetlin jelzett dátumot, s az első amerikai bombázást - 1944.ápr.3-án - úgy úszta meg élve, hogy életében egyszer elaludt, mert előző este egy mérnök házaspár volt náluk vendégségben. A csepeli HÉV le volt zárva, csak a bombázás után tudott odajutni. Borzalmas dolgokat látott, emberi végtagokat a fákon, kerítésen, rengeteg vért és cafatokra tépett hullákat. Több közvetlen kollégája is áldozatul esett a bombázásnak. A következő bombatámadásnál már ő is dolgozott, de az előző bombázás emlékképei miatt, annyira rosszul lett, hogy elájult, a kollégái vitték le az óvóhelyre. Mesélte, hogy egy Gyuri nevű, zsidó származású mérnök csempészte ki a szövetségeseknek a gyár tervrajzát, s ezt a "felszabadító" szovjetek megjelenésekor hangosan hangoztatta. Azonban a szovjetek nem értették mit mond és lelőtték. A hadiüzemet a Harmadik Birodalom területére telepítették ki, a mai oszrák Steyr városkába. Út közben a vonatszerelvényt légitámadás érte. A vonat megállt a nyílt pályán és mindenki leszállt, lehasalt. Éppen egy kukoricásban voltak, amikor dédanyámnak felötlött emlékezetében az az eset, amikor egy cigánynő jósolt neki még a háború előtt, a szentesi vásárban. A jósnő hosszan nézegette a tenyerét, s arra tisztán emlékszik, hogy azt mondta: "Nem tudom mikor fog meghalni, de sok kukoricát látok a halála közelében!" - és valóban, a bombatámadás alatt sokan meghaltak, míg ő és férje a kukoricásban hasalva túlélték. Férje végig mellette volt, a háború végét érésekor már áldott állapotban volt, úgy vágtak neki a hazaútnak, amely sok viszontagsággal, több mint egy hónapon át tartott. 1945. szeptemberében életet adott nagyapámnak, Alkay Györgynek - aki olimpiai kerettag volt evezésben, illetve két diplomás építészmérnök lett. A 34 nm-es lakásukban még egy kislányt szült, aki később, a '70-es években Németországba disszidált erdélyi szász férjével.”
A teljes dokumentum pdf-ben itt elérhetó.
A Közös Halmaz Alapítvány és a Független Médiaközpont a második világháborúról és az 1945-ös évről szóló családtörténeti visszaemlékezések három kategóriájában írt ki pályázatot 14 és 35 év közöttieknek. A projektet az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége támogatta. A projekt részletei, a díjazottak listája és a díjató rendezvény itt elérhető.
