Bemutatjuk az „1945 – A Mi Történetünk” című pályázat helyezett és különdíjas pályaműveit!
Facebook-oldalunkon rövidebb részleteket olvashattok, a teljes szövegeket itt, a honlapunkon tesszük közzé (ahol hamarosan mind az 55 pályamű elérhető lesz).
Először a három pályázati kategória helyezettjeinek munkáit ismertetjük.
Az I. kategória a „Képeslap a múltból” nevet viselte, ahol rövid, üzenet formában megfogalmazott családtörténeteket vártunk.
A kategória harmadik helyezettje Baráth Mónika lett, ezúton is gratulálunk!
Drága Családom!
Leveletek megkaptam, örömmel olvastam, hogy a háború poklában a szomszédok azért összetartanak, és nektek is segítenek otthon. Mesélték, hogy egyik nap orosz katonák zörgettek be hozzátok odahaza. Tyúkot kértek, és mivel ti adtatok nekik, cserébe egy hét múlva vittek nektek halat, amit egy közeli tóban fogtak. Remélem még mindig barátként kezelnek titeket. Én jól vagyok bár megsebesültem. Épp a frontvonalba harcoltunk, mikor rossz érzés fogott el, szívem feletti zsebemhez kaptam, de a kis Szent Antal szobromat, ami már a Don kanyarból is visszahozott, nem találtam, pedig mindig a szívem feletti zsebben hordozom. Pillanatnyi rémültségemben el is feledkeztem a háborúról, és lövést kaptam a bal vállamba. Sebem szerencsére nem súlyos. Sorsszerű egybeesés, leveletekből tudom, hogy épp ez idő tájt küzdöttetek újszülött kislányom életéért otthon.
Erzsike úgy tudom estére már életvidám csecsemő lett, és én éjjel álmomból arra keltem, hogy valami töri a hátam. Meglepve láttam, hogy a kis Szent Antal szobrom az, amiről azt hittem örökre elhagytam a csatatéren. Mintha csak azért tűnt volna el egy kis időre, hogy Erzsikét is megmenthesse.
Csókoltat titeket a mielőbbi viszontlátás reményében, Apátok, és szerető férjed, István
A Közös Halmaz Alapítvány és a Független Médiaközpont a második világháborúról és az 1945-ös évről szóló családtörténeti visszaemlékezések három kategóriájában írt ki pályázatot 14 és 35 év közöttieknek. A projektet az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége támogatta. A projekt részletei, a díjazottak listája és a díjató rendezvény itt elérhető.