Ezúttal az Élet Menete színpadán hirdettük, hogy ne csak a saját, hanem mások történelmi sérelmeire is legyünk nyitottak.
Kiss Kata és Gárdos Tamás beszéde teljes terjedelmében:
Kedves Emlékezők!
Kedves Egybegyűltek!
72 éve ért véget a második világháború. Bár azóta hivatalosan béke van, a lelkünkben ennyi idő is kevésnek bizonyult a megnyugváshoz. Nem tudtuk begyógyítani sem az egyéni, sem a családi, sem a nemzeti sorstragédiák okozta sebeinket.
A holokauszt – a jelenlévők talán mind egyetértenek ebben – nem kizárólag zsidó ügy. Ez bizony minden magyar ügye. Ha két szóban kellene összefoglalnunk a holokauszt emlékét, az úgy szólna: velünk történt. Velünk, magyarokkal, mindannyiunkkal. Sokunknak fáj, hogy ez rengeteg honfitársunk számára nem ilyen természetes.
Ez azért is van így, mert nem beszélgetünk eleget a saját múltunkról, és annak örökségéről. Vagy ha beszélgetünk is, többnyire csak a magunk közvetlen környezetével osztjuk meg fájdalmainkat. Mások pedig, ugyanitt, Magyarországon, néhány házzal, néhány ajtóval odébb, más huszadik századi sérelmekről, másokkal beszélgetnek.
Vannak, akik a Trianon okozta traumát, vannak, akik a kommunizmus bűneit, vannak, akik a rendszerváltás okozta csalódásokat cipelik magukkal, generációk óta. Mégis, olyasmire a legritkább esetben kerül csak sor, hogy leüljünk egy kávé vagy egy sör mellé olyan emberekkel, akiknek a családját másként zilálták szét a huszadik század viharai. Pedig volna miről beszélgetnünk. Mindannyiunknak meg kell próbálnunk megérteni, átérezni a másik fájdalmát is. Nyitnunk kell egymás sérelmeire ahhoz, hogy ne csak egymás mellett, hanem együtt tudjunk élni, itt, Magyarországon.
Ezért hoztuk létre a Közös Halmaz Alapítványt; hogy ne harapjuk át egymás torkát csak azért, mert másként gondolunk a huszadik század traumáira. Nyitnunk kell a múltunkra, hogy legyen jövőnk. Ezt az üzenetet közvetítjük középiskoláról középiskolára. A belvárosi elitgimnáziumoktól kezdve, a pannonhalmi bencéseken át, a kiállításunkon megfordult diákcsoportokig.
Arról a köztéri kiállításról van szó, amellyel a Madách téren Önök is találkozhattak. A téren elszórt ajtókat kinyitva valamely huszadik századi traumához kapcsolódó installáció jelenik meg – ahogy az a képeken is látszott. A nemsokára Veszprémbe és Győrbe is ellátogató ajtók május 1-jétől két héten át újra látogathatók lesznek Budapesten, az Örs vezér terén. Ezzel a kiállítással is azt ösztönözzük, hogy álljon végre szóba egymással magyar és magyar. A Madách téren felemelő volt látni, ahogy ez működik: olyan emberek kezdtek beszélgetni, akik amúgy sosem hallgatták volna meg egymást.
Kedves Emlékezők!
Beszélgessünk a múltunkról, a sérelmeinkről minél több olyan emberrel, akinek talán sohasem jutna eszébe eljönni, például az Élet Menetére. Kérdezzünk sokat, és figyelmesen hallgassuk meg az ő történetüket is. Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. A közös halmazt.
Nincs más módja annak, hogy megbékéljünk egymással, magunkkal. Ne feledjük: meggyőznünk nem kell egymást. Megérteni igen.
